Titokban mindig is tudtuk, hogy Cseh Tamás indián. Magyar indián, bármit is jelentsen ez. A magam részéről ugyan ezt a fajta csillagfényes-vérivós természetimádatot sose bírtam összeegyeztetni a hetvenes évek kilátástalan városi elidegenedésével – ahová Cseh Tamás számított akkoriban, de most kibújt a szög a zsákból. A hetvenes éveknek rég vége, és Cseh Tamás most már főállásban indián, sőt indián apa. Csillagokkal táncoló Kojot című észak-amerikai indián mesegyűjteményét fia indiános festményei díszítik. A könyvet ma délután 4-kor mutatják be Pulán, a Bárkakertben, talán még van egy vonat addig, talán nem.
Mindazonáltal nem hiszem, hogy igazi indián esemény lesz a Művészetek Völgyében ez a felolvasóest. Az igazi indián eseményhez ugyanis a következőket kell a közönségnek teljesítenie, mint azt a fülszövegből megtudtuk:
„Az idős férfi és asszony mesemondókat tisztelet övezte. Többnyire bárki elmehetett abba a sátorba, ahová mesélőt hívtak. Késni nem illett. Egy-egy mese alatt nem beszélgettek, nem kérdezősködtek és ugyanabban a testhelyzetben maradtak, mint a történet kezdetén. Ez a türelem és figyelem próbája is volt, hiszen némelyik mese fél éjszakán is tartott.”
