
A munkahelyi humorról semmi más nem jut eszünkbe, mint fénymásolt jópofizások a falra vagy az irattartó oldalára celluxozva (egyik sarok szigorúan lóg), olyasmik, mint "1. A főnöknek mindig igaza van. 2. Ha a főnöknek esetleg mégse lenne igaza...", meg hogy "Az a probléma, ami nem oldódik meg 30 nap alatt, az nem érdemli meg, hogy foglalkozzanak vele" stb. Ez a könyv is hasonló, csak jóval terjedelmesebb, például ilyenek vannak benne:
"Ha kétórányi munkával találod szembe magad, rájössz, hogy csak egy bolond teljesítené a megadott vagy - erre ne is gondolj - kevesebb időn belül. Ne feledd, hogy állásod megtartásához elengedhetetlen, hogy elfoglaltnak és nélkülözhetetlennek tűnj." Külön fejezeteket szentel a semmittevésnek és a felelősség áthárításának, a 60 jó tanács lényege valami olyasmi, hogy hogyan tartsuk meg az állásunkat, illetve haladó szinten: hogyan jussunk a csúcsra, miközben lehetőleg semmit nem csinálunk, és munkaadónkat a lehető legtöbb pénzre lehúzzuk. Kicsit zavaros, hogy közben meg "lusta vezetőknek" szól a könyv (a címlapon meg "munkahelyi küzdőknek"), de ez simán belefér a műfajba. Azt hiszem, az ilyen könyveket kizárólag munkahelyi ajándékozásra gyártják, egyszer különben még viszonylag szórakoztató is.
Frank Adoranti: Hogyan hazudd, csald és lopd fel magad a csúcsra
Partvonal Kiadó, 2006
ármegjelölés nélkül
pazola 2006.07.26. 16:12:14
Kavics 2006.07.26. 16:55:25
Akkor sűrgősen olvasatok Dilbert-et
www.comics.com/comics/dilbert/archive/index.html
Eraserhead 2006.07.26. 21:48:07
Toymao 2006.07.27. 13:32:27
Vagy nézzetek Dilbertet! :-)
Csak az nem tartozik a munkahelyxijópofizások köré, az magáról az irodáról szól, igen-igen szarkasztikusan, viszont J.S.Bass kollégának a megállapításai igen csak helyesek.
Hány munkahelyen van Dilbert kirakva a parafatáblára?
loggol 2006.07.30. 11:46:59
"A főnököm egy seggfej... és az öné?"