Carlos Castaneda óta az amerikai indiánok lelki világa mindenkit érdekel, és nem csak a testen kívüli élményeik, hanem az az állapotuk is, amikor még nem léteztünk a számukra. Amikor még az amerikai kontinens maga volt a koherens, befejezett világ, sok fenyővel, sok bivallyal és helyes kojotistenekkel. Ebbe a ha nem is Kolumbusz előtti, de mindenképp az aranykor visszfényét árasztó mesevilágba vezet be a Csinos Pajzs, melynek címszereplője egy öreg néni – a varjú indiánok orvosságos asszonya, népének dédanyja, aki sok mindent megélt, és még nyolcvan évesen is központi szereplője a családi életnek. Frank B. Linderman, a szerző, akit bőrmellényben és cowboykalapban kell elképzelni, a harmincas években egy kandalló mellett faggatta az öreg hölgyet, akit interjú közben folyamatosan tarhált az unokasereg.

A néni pedig el-elkalandozva válaszolgat; néha álmosan, néha csillogó szemmel, de azért végig kötöget, és miközben sok izgalmas, kegyetlen történetet elmesél, alapvetően sztorizó nagymama marad. Igaz, maga az indián nyelvhasználat is egy csomó izgalmat rejt. A Csinos Pajzs például merész névadásnak tűnik, mégis kismiska ahhoz képest, hogy gyerekkori barátját Mutatja a gyíkotnak hívták, három nagyanyját pedig Éjszaka Ölnek, Őrült Sógornőnek és Baltával Ütnek.

A Csinos pajzs amúgy tisztességes kiadvány, csinos borítóval - ami  a Varjú törzs hivatalos címerét elnézve (baloldalt) még autentikusnak is tűnik - és rengeteg részletes lábjegyzettel, magyarázattal, az indiánok szokásait, használatai tárgyait illetőleg. Az Indián meséknél kicsit földhözragadtabb, és realistább, de az indiánok világa tényleg van olyan jó téma, hogy még a realizmus se tudja elrontani.

Frank B. Linderman: Csinos Pajzs
Fordította: Geréby Zsófi
Tericum Kiadó, Budapest, 2006
2170 Ft