Nem mondhatja a kedves olvasó, hogy nem látjuk el elegendő mennyiségű fesztiválbeszámolóval, itt van még egy az EFOTT-ról, Dantól, aki a tavalyi Sziget-mellékletünk punk származású szakértője volt, és régebben a Punkportált szerkesztette. Ő egyúttal átúszta a Balatont is, ha már ott volt.

6 évvel ezelőtt az EFOTT-on Pécsett Megyeri Feri, a Picsa énekese "Üdvözlöm a megjelent egyetemistákat és főiskolásokat!" kiáltással köszöntötte a felvonult nagy csapat tarajos punkot. Akkor még jelentős punkfelhozatal volt a rendezvényen, mára ez teljesen megszűnt. Ígértek helyette reggae-t és skát, így mint hippibe forduló megöregedett punk, én is lenéztem az utolsó két napra.

Hogy megússzuk a forgalmi dugókat, a közelgő nagy melegben, 11-kor indultunk Budapestről. Mázlink volt, simán eljutottunk Zamárdiba, a fesztivál helyszínét sem volt nehéz megtalálni, csak a karszalagos embereket kellett követni. Parkolás közvetlenül a bejáratnál, pont akkor húzott el valaki. A helyszínen is lehetett hétvégi jegyet kapni, ezért tök felesleges volt két nappal korábban a városba rohangálnom. 6500 Ft két nap strandolásért és pár elmaradt koncertért. Nem a legjobb. Élelmesebb társaim átvették a sajtójegyeiket, majd kisebb motozás után besétáltunk a fesztivál területére.

Megszokott hangulat fogadott minket tébláboló egyetemistákkal és főiskolásokkal, de feltűnően kevés részeggel. Biztos még korán volt. A terep adottságainak megfelelően hosszúra nyúlt a helyszín, végig a parton helyezkedtek el a színpadok. Bár idén nem a Zrínyi szervezte a fesztivált, megint nagy sátorral vonult fel a Honvédség, kíváncsi lennék, hány embernek jött meg a kedve a katonásdihoz. Egy-két kocsma, néhány lelkitámasz- és EU-sátor, aztán ennyi. Színpad se volt sok, az alapból visszataszító Globe Party Arénába két nap alatt nem jutottam be, aztán következett a Nagy majd a Kis, és volt még DeWalt Tribute, ahol fellépett a világ összes híres zenekara. De aztán kiderült, hogy igazándiból csak magyarok játszottak slágereket. Azt senki nem érti, hogy a DeWalt minek reklámozza nekünk a fúrógépeit meg a láncfűrészeit, de mindegy.

Program a továbbiakban: promóbaromságok begyűjtése, különös figyelmet fordítva a Hubertus-standra, ahol bár pecsétet adnak a termékminta elfogyasztása után, ilyen melegben egy mozdulattal törölhető, és lehet inni a következő kétcentest. Ettünk csokit, gyűjtöttünk mogyorót meg kávét, bár az ilyet is gyorsan megunja az ember. Marad a sör meg a Balaton. Előbbit viszonylag korrekt áron mérték, ráadásul volt dobozos is, hidegen. Utóbbit nem a hivatalos lejárón, hanem a köveken keresztül közelítettük meg, így a hátralevő napokban figyelemmel kísérhettem, ahogy gyűlik a kosz a talpamon keletkezett sebekben. Aztán sör, sör, sör...

Értékelhető zenei program az első napon szinte egyáltalán nem volt, ami lett volna, az is elmaradt. Láttam részleteket az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsiből, már akkor rázott a hideg, amikor egyszer az A38-on a PASO vendégeként szerepeltek, szóval elég gyorsan otthagytam a Nagyszínpadot.

Két fellépőlistám is volt, az egyik a pestiestes, a másik egy külön papír, javított programmal, ezen már nem szerepelt Junior Kelly, aki elmaradt. Mindenesetre egyik papír sem stimmelt, fél 8-kor végül a többnyire osztrák tagokból álló House of Riddim nyomta le műsorát. Fogyaszthattam már pár sört, mire idejutottam, mert csak a koncert végén tűnt fel, hogy bizonyára őket láttam már többször is az LB27 Reggae Camp-ben, ahol mindig nagyon tetszett a programjuk. Most is tetszett, csak nem figyeltem oda eléggé. Innen pedig kb. homályba is vész az este, találkoztam ismerősökkel, lődörögtem erre-arra, lehet, hogy még egy-két sört is megittam.

Lehetett kapni ismerkedős kártyát, aminek az volt a lényege, hogy mosolygós közlekedési lámpával jelzi hordója, hogy éppen mire kapható az este. Sok értelme nem volt: néhány párocska kézenfogva boldogan lóbálta a nyakában a piros lámpát, sárgát (tartós kapcsolatra vágyik?) vagy zöldet csak olyanon láttam, akinél úgyis mindegy volt.

Fontos momentum, találkoztam kedvenc fesztivál-tudósítónkkal, Madafakával is, aki kissé csalódottan említette, hogy hallotta, erről a napról én írok helyette. Lehet, hogy jobban jártunk volna vele...

A Ladánybene 27 koncertje valahogy teljesen kimaradt, mondjuk nem hiszem, hogy sokat vesztettem. Aztán érkezett a nagy "reggae-EFOTT" egyetlen jamaikai fellépője, akiknek még a nevét leírni is unalmas: I-Wayne / Firestar / Harmony and the Lava Band / and special guest I-Will. Néhány percig figyeltem a műsort, majd úgy döntöttem, lepihenek a fűbe, és megvárom a hajnal 1-kor kezdődő breakbeat-metal-reggae őrületet, ami a Kisszínpadon lesz. Persze fél perc múlva már aludtam is, amivel nem lett volna gond, ha nem vernek fel hamarosan a rendezők. Komolyan nem értem, kit zavartam én ott a fűben. Ezen felmérgesedve szartam dj Jahba-ra és a breakbeat-jére, és elvonultam a kocsimba aludni.

Másnap reggel 6:20-kor keltett a vekker, irány Balatonboglár! Már vártak teljesítménytúrázó társaim, akikkel a Balaton-átúszást terveztem. Gyors készülődés után a kompon termettünk, és fura zöld bogarak támadásai közben figyeltük, honnan hova is kéne átúszni. Aztán valaki beleesett a vízbe, motorcsónakos rendőrök mentették ki és pakolták vissza a kompra. Megcsodáltuk a reggel 8-kor rajtoló leggyorsabb versenyzőket, aztán neveztünk és csobbantunk. Most úsztam először Balatont, nagy élmény volt. Tiszta víz, csodás idő, 5,2 km úszkálás. 2:24 alatt sikeresen teljesítettem a távot. Újabb promólötyik elfogyasztása után megvártam társaimat, majd rövid pihi következett a strandon népes túrázó társasággal.

Délután visszatértem Zamárdiba, ahol persze a sikeres átúszást reklámozó pólóban feszítettem egész délután. Az étkezési lehetőségekről még nem esett szó. Ilyen helyeken két lehetősége van az embernek, ha a piázásra és beugróra elköltött összeg mellett már nem akar túl sok pénzt otthagyni: 1.) talált ételt fogyaszt (ennek esetleg lehetnek hátrányai) 2.) hozza a hazait. 6-700 Ft-nál kezdődtek az egyszerűbb tál kaják, 400 Ft-ért egy szelet pizzát kissé soknak tartottam. Ráadásul a vegetáriánus kínálat kb. kimerült a lángosban, ehhez második nap már nem volt kedvem. Maradtam tehát a hazainál, konzervzöldség + száraz kifli.

Bár áztam már eleget a délelőtt, a nagy meleget csak ismételt fürdésekkel és rendszeres sörfogyasztással tudtam átvészelni. A napi reggae-programot a Kisszínpadon találta meg az érdeklődő, a fő attrakció, Burro Banton vízumproblémák miatt elmaradt. Furcsa, a jegyem árát nem kaptam vissza. Este 7-kor kezdődött a Riddim Colony, egy tehetséges fiatal csapat (így kell nyalni a haveroknak?), akik talán kissé túlzottan is átvették már a Jamaika-feelinget, ki nem állhatom, amikor magyar előadó patois nyelven szól hozzám. Zeneileg viszont tényleg jók voltak, megmozgattak párszáz embert a 40 fokos hőségben. Ismert és kevésbé ismert riddimek, reggea-ragga, tánci-tánci. Az Irie Maffia a Gimmeshot crew-val kiegészülve hip-hoppal keverte a reggae-t, amire még többen táncoltak, én meg idővel elhúztam valahova, gondolom sörért...

...hogy aztán visszatérjek a Pannonia Allstars Ska Orchestra-ra. Szomorúan írom ezt le, ez a PASO már nem az a PASO, amit annakidején megszerettünk. Profizmus, sztárallűr, unalmas zene. Persze, el lehet rá táncolni, én is ezt tettem, de már elveszett az, amiért régen szerettünk Pannonia-koncertre járni. Elvesztek régi tagok, régi számok, elveszett a "mi zenénk" hangulat. Popkoncert popközönségnek. Akkor is, ha a zene nem pop. Kár értük.

Elérkeztünk a fesztivál egyetlen valóban értékelhető fellépőjéhez, az amerikai New York Ska-Jazz Enemble-höz. (A programpapírra nem sikerült helyesen írni a nevüket...) Egyszer már elcsíptem őket a Kultiplexben, most megismételték az akkori bravúrt. Bár csak néhány lemezüket ismerem a sok közül, feltűnően sok szám csengett ismerősen, egyszerűen nem lehetett egy helyben állni erre a zenére. A stílus a nevükből elég egyértelműen következik, mindehhez társult a tagok nagyon komoly hangszeres tudása. Ritkán lát az ember ilyen profi dob- vagy szaxofonszólót. Talán feleannyian se voltunk, mint PASO-n, de aki végignézte a koncertet, az szerintem elégedetten távozott.

Újra a ténfergés következett, a sörök egyszerűen elpárologtak belőlem, akárhányat is ittam. Később visszatértem a jamaikaiak nélkül felálló Love Alliance dancehall-setjére, belenéztem egy-két unalmas tribute-koncertbe (sajnos soha nem hallgattam a feldolgozott zenekarokat), álltam pár percet tátott szájjal az Unicum-standnál táncoslányokat bámulva, majd búcsút intettem a 2006-os EFOTT-nak, és nyugovóra tértem.

Másnap reggel 12-ig el kellett hagyni a fesztivál területét, ezért kb. az egész közönség kivonult a terület melletti szabadstrandra. Mi is itt fürödtünk egyet, aztán hazaindultunk.

Az idei EFOTT kb. annyira volt unalmas, mint ez a beszámoló. Jövőre lehet, hogy tényleg jobban megérné a Fluff fest.