Egészen eddig csak nyugati írók regényeit olvasgatva fogalmazódott meg bennünk az a szörnyű gyanú, hogy az illető szeminárium keretében tanulta a prózaírást, és éppen aktuális regénye valójában egy szemináriumi dolgozat (lásd: Dan Brown). Böszörményi Zoltán, noha Erdélyben született többkötetes költő, sokáig Kanadában élt, most meg állítólag Monacóban – sikeres üzletember – úgyhogy akár el is juthatott egy efféle szemináriumra. Böszörményi az Irodalmi Jelen című erdélyi-budapesti irodalmi folyóirat főszerkesztője, ezért talán feltételezhetünk róla némi irodalmi tudatosságot. Tegyük hát fel, hogy szórakoztató ponyvát akart írni. És hogy felkészült a feladatra, tanulmányokat végzett. Bizonyos leckéket meg is tanult, például sok rövid fejezetre osztja egészében sem túl hosszú írását. Nem indít túl sok szálat, nem történik túl sok dolog, kevés a cselekményanyag. Nagyon helyes – egy kezdő író ne nehezítse meg a saját dolgát.

B.Z. talán nem rossz tanuló, a prózaíróvá válás vizsgáján most mégsem ment át. A Vanda örök fogyasztói szempontból felesleges műnek tűnik, szórakoztató-irodalmi hangvétele ellenére ugyanis nem túl szórakoztató. A költőies mondatok, az elszállt, bizarr hasonlatok csak rontanak a helyzeten. Böszörményi nem tanulta meg például egységesre írni a szöveget. A főhős üzleti kalandjait mesélő részek szárazak és célratörők. Vanda szigorúan külön fejezetekben tűnik fel, ezek viszont egy müzlireklám-szűrővel fényképezett Playboy klipre emlékeztetnek, amit a rendező filozófiai dialógusokkal próbál életszerűvé tenni. Ezek a fejezetek kivétel nélkül megrázó költői sorokkal végződnek, mint pl: „Odakint rojtokban csüng az égről a világ szőttese. Szívemet verdesik rojtjai.” Vagy: „Hallgatott. Az örökkévalóság hallgatott benne.”

A legtöbbet egy mérsékelten izgalmas munkahelyi torzsalkodásról tudunk meg, melynek a végén a főhőst igazságtalanul kirúgják az autókereskedésből, ahol középvezető volt. Ezt a cselekményt szakítják meg a költőiségük ellenére is kifejezetten unalmas Vanda-fejezetek. Mivel főhősünk, Rudolf szerelmi kapcsolatát óvatosan és sikerrel távol tartja élete többi részétől, Vanda sosem tesz szert semmiféle cselekményi szempontból is néven nevezhető jelentőségre. Vanda nem is annyira valóságos női karakter, mint inkább helyszín, vagy tudatállapot, költői hátrahanyatlás az ópiumillatú káoszba, és a közérthetően tálalt filozófiai kérdések szerelmetes világába: menekülés a száraz karrier-fejezetek kemény „valóság-szaga” elől.

Vanda végül majdnem fontossá válik, a könyv végén ugyanis minden előzetes erre utaló jel nélkül, érthetetlenül és titokzatos módon meghal, ám a következő oldalon a könyv véget ér, a szerző nem adta meg a lehetőséget Rudolfunknak, hogy erre bármit lépjen. Én akkor bosszús lettem, és azt kérdeztem magamtól, hogy akkor ez az egész ez most mi volt?

Böszörményi Zoltán: Vanda örök
Ulpius-Ház, Budapest, 2006
2480 Ft