A magyar szocialista autógyártás, vagy talán konkrétan az Ikarus megbocsájthatatlan mulasztása, hogy a maga idejében nem küldött felfedező kedvű mérnököket világkörüli útra, a Tátra Autógyárhoz hasonlóan, mely a két mérnököt, Hanzelkát és Zigmundot megbizta a világ körül-autózásával közvetlenül a második világháború utáni években. Pedig nálunk aztán volna hagyománya a világutazásnak, bárki tud mondani olyan neveket, mint Kőrösi Csoma Sándor, Teleki Sámuel, Vámbéry Ármin, és így tovább, pedig ezek csak a legnagyobb sztárok, a hátérben ott vannak azok a kevesek által ismert, ám annál lelkiismeretesebb és jobb tollú rendszerező elmék, akik a magyar imperializmus vaktöltényével töltött puskával a vállukon fedezték fel Afrika és Ázsia legeldugottabb bugyrait.
Az Amerikától Óceániáig című kötet józan döntéssel a XIX. századra szűkíti a közzéteendő magyar utazók útleírásait, és tőlük is csak részleteket közöl. Így ugyan lecsúszunk a középkor mitikus magyar hittérítőjéről, Eskandeli Mátéról, az Írországba zarándokló és a poklot megjáró Tar Lőrincről, a XVIII század magyar hittérítőiről, akik a Távol-Keleten terjesztették az igét, és az igazi vaktöltényes-imperialista pisztolyhős Benyovszkyról, aki Madagaszkárt gyarmatosította, majd vevőt keresett rá.
De az igazi XIX. századi felfedező a tudományos eredményekért utazik, melyeket aztán haza is küld a Magyar Tudományos Akadémiának. Sokuk „nemcsak az általános, hanem a különösen a hazai tudomány érdekében” utazik, amin azt kell érteni, hogy a magyarok őseredetét kutatják, és a kietlen földeken élő finnugorokat, vagy esetleges még régebbi rokonainkat látogatják. Reguly Antal az eltűnőfélben lévő Vogulokról számol be 1864-ben, akik iramszarvassal vadásznak evetkére, de a vadászaton és a halászaton kívül minden más munkára lusták.
A magyar őshaza felkutatásának szentelte életét Kőrösi Csoma Sándor, aki messzebre tekintett, mint a többi óhaza-kereső, és meg sem állt Tibetig, ahol öt évig láma-kolostorokban élt. Kőrösi meg volt róla győződve, hogy a magyarok erről a vidékről származnak és a hunok rokonai, és miközben éveken át gyűjtötte elméletéhez a bizonyítékot, elkészítette az első tibeti szótárt, de a kötetben nagy csalódásomra csak egy ősi tibeti szerzetes általa lefordított aforizmagyűjteményét találjuk.
Orbán Balázs az édeni, sértetlen Bejrútról ír, és Libanon történetét foglalja össze ízes nyelven, a fél lábára béna vándor, Vámbéry Ármin, Reguly-val ellentétben nem hitt a finnugor eredetben, Kőrösivel ellentétében nem hitt a tibeti-hun eredetben, ő meg volt győződve arról, hogy a magyar török eredetű nép, ezért Közép-Ázsiában és Perzsiában vándorolt. Oszmán efendinek öltözve, inkognítóban járta a karavánutakat, és titokban jegyzetelt. A kötetben olvasható részlet a rongyos Teheránt, és képmutató lakóit írja le, nem épp elfogódott szimpátiával.
És akkor még jön Zichy Jenő tudósítása Mongóliából, Lóczy Lajosé Kínából, Gubányi Károlyé Mandzsuriából, Stein Aurélé Közép-Ázsia sivatagjairól, Lendl Adolfé Isztambulból, Germanus Gyuláé a harmincas évek Mekkájáról, Baktay Erviné Indiából és ez még csak Ázsia volt.
Az antropológiai leírások gyakorlatát gyakran meghaladó szellemes beszámolók mindvégig izgalmas nyelvi kalandot jelentenek, és a messzi tájak méltatása közben óhatatlanul is fel-felvillan a korabeli magyar szellemi táj, melynek fényében utazóink az akkor még hatalmasnak tűnő világkultúrát szemlélték.
Amerikától Óceániáig
szerkesztette: Dornbach Mária
Park Könyvkiadó, Budapest, 2006
3900 Ft
