Szkeptikus voltam a városban tapasztalható meleg ellenére: azt gondoltam, hogy a kempingben még biztos így is bokáig ér a sár. Kellemes, kicsit szeles alföldi kánikula van, mozdulni alig van kedvem, ezért nem is sietek a feljutással.
Odafenn a Gyurcsán-konvoj látványa fogad, passzosan leparkolva egymás mellé egy új típusú rendőrautó kíséretében. Mint megtudtam, nagyjából 20 perce érkezett. A rádió teraszán tart fórumot, melege van, fáradt és minisztelnökhöz (meg a tavalyihoz) képest még lezser is. Azért tőle telhetően válaszol a kérdésekre, a közönség meg figyel rá. Szóba kerül a gazdaság helyzete - "dübörögjön vagy ne dübörögjön" -, a menekülő külföldi befektetők, a fenntartható fejlődés elve (itt valaki szóba hozza a napkollektorokat) és természetesen a fizetőssé váló felsőoktatás (itt a legjobban és a legrosszabbul tanuló 15 százalék, valamint a középosztály van sűrűn emlegetve). Nagyjából ennyi is a látogatás, innen a kapuig háttal megyünk, a testőrök pedig finoman terelgetnek.
Mostantól csak a Fun Lovin' Criminalsra kell várni, addig véletlenül kipróbálom, milyen a csapolt sör. A tapasztalat azonban az idei évre tekintettel már teljesen mindegy. A hiperlaza New York-i arcok húsz perccel a kezdés után áldozatává válnak a fél kempinget sújtó áramszünetnek. (Nagyszínpadon áramszünet, ismeros ez valahonnan?) A rajongók azonban nem adják fel, a lézer meg az sms-fal végülis működik, úgyhogy senki sem a pániktól sikítozik. Mindenesetre nem nézem sokáig a megmaradt reflektorok pszichedelikus játékát, inkább megpróbálok netezni. Viszont mikor a záróakkordokra visszaérek, a srácok még mindig ugyanott állnak, mint kezdéskor, úgyhogy nem tippelek nagyon nagy bulit.
Az Amőba-kamionban szembesülök vele, hogy egy presskártya nem mozgat elektromos töltéseket, azaz a számítógépek fele nem azért van kikapcsolva, hogy velem kicsesszenek.
A Belgát még én is lelkesen tapsolom vissza nem sokkal később. Azt mondják, ha szeretnénk, visszajön "a miskolci belga". Csak találgatok, hogy ez mi lehet, aztán olyasmi gitárral lépnek újra színpadra, mint mondjuk egy Blind Myself. De lehet, hogy csak ők is ki voltak kicsit az áramszünet miatt.
Beerősítek lángossal is a sör mellé, mert három nap spórolás után az embernek akad egy kis plusz pénze, és megpróbálom a Cafét. A program szerint Zagar van, amit újfent nem ismerek, de a "Teltház!" felirat ellenére olyan hatalmas buli nincs benn.
Később rájövök, miért: mindenki meccset néz. Én a helyzetet kihasználva a vip teraszról követem az eseményeket a második félidő közepétol kb. Michael Scumacher szerintem vitetett magának forma 1-es széket, és a felségével együtt nagyon izgultak a csapatukért. (Okuk persze nem volt rá, hiszen Németország simán győzött 3-1-re.) A síppal egyidőben nagyjából a Pet Shop Boys is kész volt a színpadra lépni. Sajnos epilepsziát gyanítok a frontembernél, mivel mindenkinek belekiabálták a fülébe a fotósárokban, hogy vaku az nincsen. Ami egyébként nem volt rossz kör, figyelembe véve a média érdeklődését.
Miután elhessegetnek bennünket, úgy döntök, hogy az egy kötelezően végignézett koncert idén az angol csapat lesz. Bár ők csinálják kétségtelenül a legnagyobb show-t a fesztiválon, az MTV-klippes felhang valahogy nem tesz jót az egésznek. Úgy értem, a Pet Shop Boysnál az ember nem breakelő négerekre számít a színpadon. Aztán hogy Neil Tennant átöltözik Village People-tribute cuccba (csillogós, bőr motorossapka meg mellény) már csak a vipből látom, ahonnan kb. a hajamra kenhetem a hangosítást. (De a kamionjukat azért le tudom fotózni.) A végén két dolgot kértem még a fesztiváltól: egy doboz sört, és hogy lejuttasson a városba. (Éjjel fél kettőkor ne bontsatok sátrat, csak ha nagyon jó okotok van rá.) Ebből csak a sört kaptam meg, aztán megint beszálltam valami taxiba, cserébe az útitársam lehúzott kétszáz forinttal.
Szokás szerint ambivalens érzésekkel zárjuk ma a fesztivált, megint kihagytuk a felét és itthagytunk egy csomó pénzt. Jövőre azért vissza fogunk jönni, mert jó hallani, ahogy a város lakói arról a hippibagázsról beszélnek, fenn a kempingben.
