Ma a mindenféle éjszakai sztárocskák helyett az írásra fordítandó időt aludtam át, de előbb-utóbb csak összehozok valamit, amit tudósításnak lehet nevezni. De legalább hat órát aludtam úgy, mint akit fejbe vertek. A Unitedet sikerül kibekkelni az Animal Cannibals-al együtt, akik egyes vélemények szerint csak az Ez itt azt énekelték máshogy.
A Kispál-Tankcsapda monstre két és fél órás bulira várva a Moby Dick-et hallgatjuk közepes távolságból, vagy a lányokat nézegetjük.
Velős eszmefuttatásokon veszünk részt, például azt találgatjuk, hogy valaki miért sír a verseken, ha magyaros.
Kilenc után nem sokkal az ország legkedveltebb Lovasi-formációja a színpadra lép, és játszanak új számokat a tizenkilencedik legújabb lemezről is. Az „Animás" (khömm, ez azért mégis túlzás) Németh Juci is feltűnik valamivel több, mint két perc erejéig. (Futólépésben érkezik, felőlem nézve beáll a frontember mögé, majd az utolsó refrénje után eltűnik a stageben.) Én személy szerint legalább két éve mondom, hogy a Kispál már nem annyira érdekes a közönségnek: ez a fellépésük is erősítette a véleményemet. Bizonyos információk szerint hippik is voltak a helyszínen, ezt azonban nem feltétlen tartom megerősíthetőnek.
A Tankcsapda sem késik sokat, pogóztatják a népet rendesen és az előzőkhöz hasonlóan leadják a friss best of lemezüket. Azt mondják, hozták a szokásos formát, amit én készséggel elhiszek.
A sátor/kocsma/akárhova menet megnézem magamnak, kik csinálják a Korai Öröm kellemes hangulatait. Kifejezetten jó zenét játszanak, mégha a fuvolás meg a kongás forma kicsit sokat is ül egyhelyben. Az embereknek tetszik, viszont valahogy kevesen vannak. Azon gondolkodom, hogy az odakint hömpölygő massza hova vándorol. Valahogy csak a közlekedési útvonalakon alakult ki tömeg, a koncertek helyszínein meg szinte csak lőzöngés.
Viszont ha már a közelben voltam, belenéztem a Neoton Família sztárjainak produkciójába. A harmincöt fölötti korosztály békésen szórakozott, a fiatalabbak a slágerrádiós élményeiket idézték vissza.
Éjfél után rendesen megváltozik a hely. A café negyed házzal prezentálja az Mo' Horizons-t. A netezni kiutalt öt számítógépet persze negyedóráig ugyanazok a presskártyás arcok használják, úgyhogy nem is erőltetem.
A Cha-Cha-Cha is ráerősít a közönségre, jönnek az RHCP számok „dnb"
feldolgozásai, hadd ne soroljam. A rádió még próbálkozna, de aztán a crew telerakja asztalokkal a helyet, így az visszaalakul kocsmává. De itt a Hit the road Jack miatt szívesebben ülünk le.
Aztán már csak azt halljuk, hogy elindultak a dc-ről, torrentről meg kalóz netes rádiókból ismert drum and bass. Pár perccel voltunk a program előtt ekkor. Andy C szépen adta a sebességet, negyed négykor már a Voodoo Peole ment. Igazából félházas buli volt, akárhogy is nézem, de akik ott voltak, azért nem jártak rosszul. Ilyen a profizmus… még akkor is, ha a bakelitekkel integetett elég sokat.
Palotai még levezette a megmaradt feszültséget, aztán megküzdöttem a lehetetlen soproni tömegközlekedéssel, és nagyjából az oldal tetejére is értünk.
