Ahogy régen a magyar film, meg a magyar foci, egykoron a magyar ponyva is világhírű volt. 1936-ban, a londoni Pinker irodalmi ügynökség nemzetközi regénypályázatán első díjat nyert a Halászó Macska Uccája. Könnyen lehet, hogy ez a legolvasottabb magyar regény, ha hihetünk az információknak, miszerint 18 nyelvre fordították le, és vagy egymillió példányt adtak el belőle – a harmincas években még nem volt ennyi ember, nem is olvastak ennyien, tehát ez az olvasószám nagyjából felérhet a da Vinci kód mai sikerével.

Az Agavé Kiadó megint telibe talált a borítóval – a Kertész-Brassai hangulatú fekete-fehér párizsi fotó jól pozícionálja a regényt, kedvet csinál hozzá. (sajnos azt nem árulják el, konkrétan kié a fotó). A ponyva amúgy túlzás, mert nem is ponyva, inkább afféle tisztességes, magas-irodalmon felnőtt, választékos írásmód jellemzi. Nem a közhelyek érdeklik, inkább a sorsok, pláne a hányattatott sorsok, a lélek rezdülési, stb. Igazi női realizmus – csurig van egy jó anya és feleség szerető figyelmével a részletek iránt.

Párizsban játszódik, a Halászó macska uccájában, ahol mindenféle emigránsok – magyarok, oroszok, litvánok, arisztokraták és szociáldemokraták – élik inkább szívfájdító, mint nyomorúságos életüket. Tulajdonképpen talán ma is lenne igény az efféle kedves, szívfájdító-szívmelengető regényekre – de ezeket valahogy ma tendenciózusan nyálasra írják. És domborbetűs borítóval adják ki. Miért nincs ma rendes magyar népszerű irodalom?

Földes Jolán: A halászó macska uccája
Agavé Kiadó, Budapest, 2006
2480 Ft