Friss a Szigetről

Videók a Szigetről

Uj "kabirbedi" Péter programajánlója

Program

Helyszín és időpont szerint



Keresés a fellépők között


A Csáp Géza az Index könyv-, zene- és ilyesmi blogja.

A Csáp Géza az Index könyv-,
zene- és ilyesmi blogja.

Kulcsszavak

afrika (5) ajánló (67) barcs (5) beleolvastunk (26) beszámoló (63) brit (28) demotop10 (11) demóverseny (41) esemény (28) fesztivál (15) fotó (5) francia (6) hiphop (4) hír (10) hülyeség (8) interjú (11) irodalom (39) ismeretterjesztő (5) japán (5) karácsony (8) képregény (8) koncert (80) könyv (154) könyvhét (4) könyvtop (6) krimi (4) lemez (5) link (12) magyar (88) metál (28) német (7) net (12) novella (7) orosz (5) pop (15) punk (8) rádió (4) regény (28) reggae (6) rock (40) sci-fi (10) ska (12) sziget (114) szigetvideó (9) tökéletes (9) történelem (24) újrakiadás (4) usa (51) üzlet (7) válogatás (10) vers (6) videó (15) zene (276)

Friss comment:com

Friss topikok

Az örök orgazmus reménye

2007.01.03. 17:44 Index

Karácsony az elmélyülés időszaka. A konzumorgia után az ember megpihen, és számot vet a szeretet és a szerelem nagy kérdéseivel. Valami durva emberkísérlet kéne véglényekkel, gondoltam hirtelen egy kis könyvesboltban december 24-én délelőtt, és megvettem Michael Houellebecq Egy sziget lehetősége című regényét.

"Ajándékba lesz?" - kérdezte az idős könyvtáros kinézetű eladónéni, olvasószemüvege fölött arcomat fürkészve, hogy vajon tényleg kiveszett belőlem már minden emberség.

"Nem. Magamat fogom lenyomni vele" - nyugtattam meg.

Az eredmény a legszebb reményeimet is túlszárnyalta. Azt hiszem, még soha nem vártam ennyire felkészülten az újévet, hozzon bármit is! Sőt, már a könyv felénél határozottan tudtam, ami időnként kimegy a fejemből: "létezni annyi, mint szeretni".

Ez itt a zanzája. A regény kétharmada egy Daniel nevű kiégett komikus önéletírása, akinek - mint Houellebecq hőseinél szokás - van egy kis problémája. A szexuális vágyon túl már semmilyen vágy nincs benne, az is hamarosan elmúlik, és ez őt igen szomorúvá teszi. A nőkkel nehéz kijönni. Az utolsó kettővel is hogy megjárta. Az egyik nem szerette annyira a szexet, a másik meg nem szerette annyira a szerelmet, mint ő. De értelemszerűen az kavarja fel jobban, hogy egy magánál is önzőbb lénnyel találkozott. Öngyilkossága előtt le is vonja a végkövetkeztetést: a szerelem eltűnésre van ítélve, és ő lehetett nemzedékének "egyik utolsó férfipéldánya, aki elegendően kevéssé szerette magát ahhoz, hogy képes legyen szeretni valaki mást is".

A nagy elérzékenyülés ellenére annyi cinizmus marad benne, hogy nevetve segédkezzen egy szektának, mely az örök élvezet ígéretét hozza el sokat szenvedett fajtánknak. Ha vagyonod és DNS-ed letétbe helyezed nálunk, cégünk vállalja, hogy az idők végezetéig újraklónoz téged, hogy fiatal testben élvezhesd, amit az élet kínál, sőt még azt is megoldottuk, hogy személyiséged azonos legyen a klónjaid személyiségével.

Bár a legjobb oldalakon konkrétan fizikai fájdalmat okoz a mondatokból sütő depresszió, Daniel önéletírása mint szöveg nekem nagyon nem tetszett. Egy idő után kifejezetten sajnáltam klónjait, hogy 2000 éven keresztül ezt kell olvasniuk. Szerencséjükre csak terápiás céllal: hogy megismerjék belőle a vágyat, és megszabaduljanak tőle.

Négyezer körül járunk. Az atomháborúk és természeti katasztrófák után megmaradt emberek a civilizáció szemétdombján egymást gyilkolásszák és eszegetik; a fennmaradó időben pedig párosodnak. A vízzel, napfénnyel és ásványi sókkal üzemelő autotróf klónok pedig bizonságos telepeiken egymástól teljesen elkülönülve szemlélődnek; és ha ezt nagy néha megunják, üzeneteket váltanak, képeket küldenek vagy nemi szervükre irányítják webkamerájukat.

Fajtájuk néhány példányának, köztük Daniel 25. klónjának nehezen megy a buddhizmus, és végképp betesz neki őse halála előtt írt versikéje, különösen az utolsó szakasz:

"Hogy mily könnyű a szerelem,
Mert mindent nyújt egy percenésre;
Az idő közepén jelen
Lehet egy sziget létezése."

Egy ideig azt hittem, Houellebecq teljesen megőrült, és nekiáll a reményt hirdetni, amikor Daniel25 megpakolta hátizsákját pár hónapra elegendő ásványi sóval, és szerető Fox kutyájával elindult Spanyolországon és a Földközi-tenger kiszáradt medrén át Lanzarote szigete felé, ahol a hírek szerint egy újember-csoport telepedett le. Arra útközben gyorsan rájön, hogy a kegyetlen és büdös vademberektől nem sok szerelmet vagy szeretetet remélhet, legfeljebb vadászni jó rájuk.

Akkor pedig teljesen megnyugodtam, amikor úticéljához közeledve inkább lemond fajtársai felkutatásáról, és berendezkedik az ásványi sókban bővelkedő tenger kényelmes tócsákat és gödröket kínáló partján, hogy maradék hatvan évében elkerülje a gondolkodást, és csendesen örüljön annak, hogy ez az élet legalább valóságos.

Persze nem szimpla mazochizmusból olvastam el a könyvet, vagy hogy megfelelő viszonyítási pontot találjak a magyar valósághoz. Mióta az Elemi részecskék végére Houellebecq odakanyarított egy klónozós kis scifi-keretet, kíváncsi vagyok, milyen science fictiont írna. Ez sem az, de annyi azért kiderül belőle, hogy rosszat, és az ő igazi terepe az egyén nyomorúsága, az összes többi - történelem, társadalom - csak rozoga tákolmány.

2 komment

Címkék: könyv francia regény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nonomnis 2008.03.02. 12:08:23

Ez a legjobb könyv , amit valaha olvastam. Általában mindig az a kedvenc könyvem, amit épp olvasok, de ennél valahogy leragadtam, és nagyon gyakran eszembe jut...egy sziget lehetősége...és az eépusztult világ, ahol egyedül is lehetséges az élet....

nonomnis 2008.03.02. 12:09:27

Nem is értem, miért nincs egy komment sem ........