Egy nyári zivatar elején nyomtak kezembe egy kékeszöld színű intellektuális poplemezt: az Illuzio (furcsa név és rövid u és o) zenekar Lemonda (furcsa cím: szójáték?) című albumát, amit meghallgattam, és bár alapvetően tetszett, elszomorodtam tőle.

Az album szerzői kiadás, tartalma hangszerekben gazdag bágyadt dallamos hangulatzene, ami zeneileg franciás, szövegileg néha túlkapóan intellektuális: „Ha én lennék a szíve minden álma/hyper-bonvivánja/space-Casanovája” vagy „Duzzoghat a vágy egy döglött lovon/a gyeplőt, kantárt eldobom”. Néhány szövegrészben elmarad a hangulatfestés, és előjönnek a konkrétumok: „Kicsikém/maga egy tini ikon/a Story magazinon/azon a kedden”.

A négy szám közül nem volt nehéz megtalálnom a kedvencemet: rögtön az első Kicsikém címmel, ami arról szól, hogy „a sors nem habos kakaó”.

Kordbársonynadrágos bölcsészlányoknak és völgybarátoknak megkerülhetetlen zenekar, laikusoknak közepesen ajánlott. Érdekességként elmondható, hogy a szövegeket olyan férfi (Huszti Gergely) jegyzi, akin látszik, hogy megbecsüli lelke ábrándjait.