Már negyedórája várunk Benedekre a Táncdalfesztivál sátorban, amikor a hangosbemondó közli, Benedek eltévedt, de szerencsére megtalálták a motorrendőrök és már hozzák. Kicsit kínos az egész, mert Benedeken őrjöngeni állítólag vicces, várni rá viszont kellemetlen. Egy darabig nincs felháborodás, a főként tizenéves rokkerekből és érdeklődő ötvenesekből álló közönség türelmesen táncol. Amikor a hivatalos koncertkezdet után huszonöt perccel a hangosbemondó azt állítja, Benedeket véletlenül a Világzenei színpadra vitték a felkísérők, a türelem alábbhagy, és a teltházból félház lesz. Negyven perces várakozás után aztán színpadra ugrik az öreg, azt mondja, azért késett, mert mások nem tudták hol van (az amúgy frekventált helyen, a Nagyszínpaddal szembeni) koncerthelyszín.



Rázendít a saját szerzeményű Sziget-himnuszára, szokásos Benedek-kézforgatással énekli, hogy "Sok nemzetek ifjúsága, nagy szeretetben élnek itt, egymás iránti megértés jó", és feltehetően annyira belelendül, vagy annyira nem beszélték meg előre, hogy jönnek a számok egymás után, hogy azon nyomban el is énekli még egyszer. A második alkalommal nekem gyanús lesz, hogy az alap már egy új szám, csak a frontember nem kapcsolt, és véletlenül elénekelte  ugyanazt. A koncerten végig hallatszik a playback-alap, sztereóban halljuk a szöveget, mert Uhrin úr kis csúszással kontrázza, amit a magnóról hall. A két azonos kezdőszám után a színpad szélére sétál, és a mikrofonba beszélve kezd egyezkedni a személyzettel, "álljunk le egy kicsit, mondani akarok nekik valamit". Izgatottan várjuk, mi lehet az üzenet, a tömeg a Rebeka hangsort skandálja, de csak egy sommás bölcseletre jutja, mégpedig hogy a virágos dal szövegében "a kis virágok a hölgyek, a harmatcseppek a fiúk".

Az öltönyben, szürke inggel és fekete csokornyakkendővel fellépő öregember a slágernek számító Kis patak című száma közben elkiáltja magát, hogy a Rebeka lesz az utolsó szám, ekkor a közönségben helyet foglaló spánielpáros őrjöngésbe kezd. Továbbállunk a fő sláger előtt, és megállapítjuk, a néhány évvel ezelőtti Sziget-állapotokkal ellentétben a sátor közelében, átlátszó poharakkal itt a piros, hol a pirosozó brit fiatalember sokkal több és áhítatosabb érdeklődőt vonz, mint ez az idős bácsi.

munkvera