Vajon miért olvas el az ember egy olyan könyvet, ami főképp ellenszenves, primitív munkanélküliekről és agresszív buzikurvákról szól, akik isznak, olcsó drogokkal kábítják magukat és rettegésben tartják a környéket, verekednek, markecolnak, néha talán még gyilkolnak is? Na, jó, erre a költői kérdésre most képtelen vagyok épkézláb választ adni, de annyi biztos, hogy az Amerikában, 1957-ben megjelent Utolsó letérő Brooklyn felé – ezt a címet főleg a belőle készült állítólag vacak film miatt ismerjük – a mai napig eleven, fájdalmas és brutális olvasmány. Főképp azért, mert Hubert Selby mesteri lendülettel perdíti az olvasót a jelenetek közepére, csak kinyitod a könyvet, még azt sem tudod, miről szól, máris belekeveredtetek valamibe, valaki oldalba bök, suttog, vagy zokog, futni kell, helyzet van, egyszóval azonnal pereg a film, hogy öröm nézni.

Valószínűleg ez a filmszerű, sodró realizmus az, ami nagyszerűvé teszi az Utolsó letérőt, minden üressége, monotóniája és szomorúsága ellenére. A szereplőket úgy ismerjük meg, ahogy a mondandójukból kiderülnek róluk a dolgok, és a környezetről sem kapunk legegyszerűbb leírást sem. Van lakás, pince, kocsma, utca, de, hogy ezek pontosan hogy néznek ki, az az olvasóra van bízva. Így az olvasó - Brooklynról lévén szó - nyilván korábbi filmélményeihez nyúl, és azok tökéletesen működnek. A másik titok a narrátori hang – mert közben ilyen is van – tökéletessége, az az elfogadó, ítéletmentes pártatlanság, mellyel képes a főszereplő öncsalásának legmélyére tempózni, és az olvasó számára is átélhetővé teszi a legellenszenvesebb, legveszélyesebb életfilozófiákat.

A regény hat nagyobb egységből áll, ezeknek különböző főhőseik vannak, de közösek a mellékszereplők, illetve váltják egymást - novellafűzérként is felfogható, de a lelkiismeretes realizmus súlyos prózai következményei ezt egyáltalán nem igazolják. Az első részben, melyben egy verekedés és egy rosszul elsült buli tanúi leszünk, egy nagymenő homokosba reménytelenül szerelmes transzvesztita pillangó szenvedéseivel ismerkedünk meg. A második rész egy Harry Black nevű szakszervezeti funkcionárius egy sztrájkőrségben töltött nyarát meséli el. Harry rossz esztergályos, rossz apa, rossz férj, rossz szerető, és csak lassan jön rá, hogy valójában homokos. Végül csúnyán elintézik. Az utolsó részekben egy Trallala nevű lecsúszott prostituált végnapjaiba pillantunk bele – a film az ő történetére koncentrál, és ő látható a borítón is - , és végignézhetjük, amint az egész környék végigmegy rajta, majd egy lakótelep életét ismerhetjük meg, flegma apukák, hiszterikus anyukák, kezelhetetlenül vad gyerekek, sok ellenszenves nyomorult ember, mind nagyon élnek, az olvasó pedig nyakig ott fuldoklik a mindennapjaikban, annyira, hogy az már néha túlzás. Egyszóval nagyszerű szórakozás kicsiknek, nagyoknak.

Hubert Selby: Utolsó letérő Brooklyn felé
Fordította: Greskovits Endre
Cartaphilus Kiadó, 2006, Budapest
2900Ft