Annak, aki olvasta, esetleg látta az Apám beájulnát (nem ismerek ilyet), biztos nem okoz meglepetést, menyire unalmas és idegesítő Salinger Richárd új könyve, A Szerelem Könyvei. A cselekmény egy végeláthatatlan családi vakáción játszódik, ahol különböző fiúk hajtanak a család különböző leánytagjaira. De aztán minden folyton kínos lesz, ahogy a felnőttek elképzelik a tinédzserek életét, kiforratlan személyiségük kínjait. A jelenetek túlnyomó többsége valami hülye börleszkben csúcsosodik ki, kiesnek a csónakból, leesnek a motorról, elolvad a fagyi, meg mittomén, mintha a szerző azt akarta volna üzenni, hogy egy ilyen látványosan és szellemesen komikus regényből a leghülyébb rendező is képes tini-blockbustert forgatni.

Mondjuk az nyilvánvaló, hogy a szerző engem, vagy az index bármelyik bloggerét még rémálmaiban sem képzelte az olvasóközönség tagjai közé, na de hát szabad ilyet? Menjen a francba! Attól még, hogy tinikről tiniknek, miért nem lehet jó regényt írni? Végül is a tinik olvassák a legtöbb Dosztojevszkíjt és Mikszáthot, talán ők lennének a legjobban felkészülve mindarra, ami irodalommá tesz egy halom betűt – gondolat, cselekmény és üzenet egysége, izgalmas párbeszédek, látványos jelenetek, súlyos gondolatmenet, kinek mi.

Előkép talán az Adrian Mole titkos kalandjai, legalábbis én akkoriban ezt kaptam, mint tipikus tini-olvasmányt. A végeredmény viszont Szeleburdi család vakációzik, sok-sok szentimentális betéttel. Viszont másrészről meg elismerésem a szerzőnek. Döbbenet, hogy egy felnőtt férfi, hogy képes ilyen elvakult kitartással és monotónia-tűréssel vájkálni éretlen gimislányok állítólagos lelki-világában, hogy képes felidézni a sok kínos hülyeséget, amit a párválasztás hajnalán gondolnak nemcsak lányok, de fiúk is. Csak azt nem értem, minek.

Salinger Richárd: A szerelem könyvei
Ulpius-Ház, Budapest, 2006
2580 Ft