Magyarországon szépen izmosodik a japáni mánia, amire Csáp Géza is vevő volt, hajlandóak voltunk mindenféle gésás, szamurájos közhelyeket is elnézni, mert valahogy folyvást úgy éreztük, hogy valami titok felé haladunk, egy nagy romantikus fogalmi káosz mélyére, és biztosak voltunk benne, hogy nem James Clavell Shógunja a japán kultúra esszenciája. Az Ulpius Ház és más kiadók cinkosul tereltek minket egyre beljebb és beljebb, és most úgy néz ki, megtaláltuk az origót. A Muszasi című regény ugyanarról a kardforgató róninról szól, mint az Usagi Yojimbo, a szamuráj nyúl története. Az előszóból az derül ki, hogy egyrészt Muszasi egy személyben a szamuráj-étosz megtestesítője, és hogy Eidzsi pentalógiája a szamurájos kalandregények őstípusa. Oké, tehát fontos mű, mégis úgy szar, ahogy van.

Mijamoto Muszasi a valóságban is létezett, a feudális Japán legnagyobb kardhőse, ráadásul leghíresebb párbajait fakarddal vívta, számtalan harcost kinyírt, a szamurájok párbaja nem finomkodó lovagi torna volt. Sőt egész harcművészeti iskolákat törölt le a történelem színpadáról, kb. úgy, ahogy azt a nindzsa-filmek ma is mutatják: a dárdával körbe-körbe forgás huszasával dönti le a gyáva férgeket, a tetőn szaladva elég megpöccinteni őket és leszánkáznak, aztán a nyakukba lehet ugrani és így tovább.
Josikava Eidzsi pedig a legnagyobb japán történelmiregény-író, aki főleg bődületesen hosszú, régi japán népmondákat mesélt el újra röviden és érthetően. A Muszasi életét bemutató öt kötetet a harmincas években írta, és a kondérból kidagadó japán nacionalizmus e rotyogó éveiben hatalmas közönségsikert aratott.

Magabiztosan vágtam bele tehát a könyvbe. Úgy éreztem, közel járok a japáni mánia megfejtéséhez, de már a második oldalon halál ideges lettem, mert a szöveg annyira rossz, hogy kifejezetten megerőltető olvasni. A nyomdahibák eltörpülnek amellett, hogy a fordító – Ecsedy Csaba - nem tud magyarul írni, és a kínosan értelmetlen mondatok váltakoznak a nevetséges félrefordításokkal. A szerkesztő alkalmazásától a kiadó ezúttal eltekintett; a végeredmény megbocsájthatatlan.

Közben rájöttem, hogy a Muszasinak nem ez az első magyar kiadása – az egész sorozatot árulják a Vaterán – lehet, hogy ez egy régi fordítás, nem mintha ez bármit javítana a helyzeten. De igazságtalan volna a könyv kudarcát teljes egészében a fordító nyakába varrni, mert valószínűleg az alapanyag sem volt túl jó. Lehet, hogy ez a gügyögő, matató, aranyoskodó, ifjúsági regény stílus a japán nyelv kiismerhetetlen szépségeinél fogva titokzatosan zengő szózattá nemesül, de az biztos, hogy ez már az angol fordításba sem jött át. A kaland ritkás, az érzelmi szál bugyuta, a karakterek légből kapottak, a moralizálás elviselhetetlenül didaktikus. A nyuszis változat sokkal jobb volt.

Josikava Eidzsi: Muszasi - A szamuráj útja
Fordította: Ecsedy Csaba
Ulpius-Ház, Budapest, 2006
2580 Ft