(ömlengés)
Harmincéves ember lévén a gimnáziumeleji eszmélésembe csobbant be a kilencvenes évek legeslegelején egy a szénné másolt magnókazetta, rajta az első két Kispál-albummal. (Az se mellékes, hogy kitől kaptam: akkor osztálytársam volt, ma az Index kult tudósítója, amúgy meg négy vastag húrt toszogat egy hobbizenekarban, ahol én meg hat vékonnyal küzdök).
Húztam a számat, hogy miért tukmálnak rám már-már erőszakosan („szerintem neked ez tetszeni fog, de hallgasd meg legalább kétszer!”) egy ilyen elvont, „alternatív” izét. Elsőre teljesen idegen volt az egész, nem is nagyon figyeltem rá, hülye szövegek, fura ének, fura gitározások. Aztán kattant valami a fejemben – mint áramkörben a bagolytoll -, a második meghallgatástól kispálos voltam, telibe talált. 1994-ben főleg őket megtekinteni mentem ki először a Szigetre, nagyrészt miattuk, rajtuk keresztül fedeztem fel az undergroundot. Az utolsó kazetta, ami megvan tőlük, már kérésre érkezett: a Sika, kasza, léc c. lemezt meg egy évfolyamtárs másolta át nekem, aki meg, jé, dobot ver mögöttünk a bandában.
Mindezekre az összefüggésekre tegnap este jöttem rá, az A38 tömött fedélközében, a Tudósító meg a Dobos között állva, miközben a színpadon a Kispál és a Borz játszott. Mondom a Kispál és a Borz, nem pedig a Kispál és a Borz. Az a Kispál, aki kiadta és szétkoncertezte az első négy lemezt, melyek anyagával most is a színpadra álltak. Fiatal, garázsos ízű, nagyon mondani akaró, emberileg megnyerő, zenéjébe húzó magyar rokkzenekar. Nem pedig a Kispál, aki most létezik. Egy nem létező zenekar adott igen valóságos koncertet tegnap.
A közönség elég összetett volt, a már a demófelvételnél is a mikrofont tartó kortárs ősrajongóktól a magamfajtákon át a koratizenéves lányokig (jesszus, ezek a csajok simán akkor születhettek, mint a Naphoz Holddal…), nem híres és híresemberek egyaránt (Fodor Gábor mellettem szapora fejrázás közben diszkréten, de mély átéléssel mormolta, hogy ő az utolsó forradalmár a városban).
A tömeg végigénekelte a koncertet, százas szöveghűséggel, hajlításról hajlításra, bár többségünk nyilván nem hallgatta szanaszéjjel ezeket a számokat az utóbbi öt-tíz akárhány évben. Tombolás is volt: a Húsrágó hídverő első hangjainál a Duna magyarországi szakaszán tevékenykedő halászati cégek részvényei azonnal 80%-ot estek a tőzsdén. A Tudósító fényképezőgépét a magasba tartva csatakosan bukott elő az első sorokból, néhány szóban utalva arra, hogy az első sorokban időgép működik, és ő most igazából tizenhét éves. (Jelentem, működött az hátul is.)
A banda.
Ez most még csak nem is az a Kispál volt, amelyik a hajón nemrégiben előadta az első lemezeket sorrendben. Az akkor egy zsírprofi, stúdióra éretten összerakott produkció volt. Ez meg egy háromtagú, ősenergiától fűtött szubkult banda volt. Hogy úgy mondjam: az előadásban zavaró profizmusnak nyoma sem volt. Be-berecsegő, de vastag, dögös (csöves?) gitárszand, eredeti kő dobtémák, és a pofonegyszerű, de fülbemászó, számokat bevezető basszusdallamok (egy részüket Ózdi Rezső őstag produkálta). A fülünkben jó rég hangról hangra rögzült gitártémák, szólók közül Kispál néha bájosan el-eltolt egyet, mintha nem játszotta volna eleget ezeket az utóbbi tíz évben (tényleg nem), a számok között némi technikai pöcsölés, szóval minden teljesen úgy működött, mint egy befutóban lévő, kicsit még nyers, de sok mindent felcsillantó, lelkes zenekar klubkoncertjén. Csak a szimpatikus jelenlét mellé belülről folyamatosan ömlött egy hombárnyi nosztalgia, gyenge ritmus a szívem alatt. Lovasi néha maga is ráerősített erre, egy-egy sztorit felelevenítve a „kinek az autóját is zúztuk meg a klipben” és az „akkor csaltam meg először a feleségemet, pedig még el se vettem”-vonalról.
Hölgyeim és uraim, a Kispál és a Borzot láttuk. Néhány régi mozdulatra a hullámok is sorba álltak.
.:sz-b:. 2006.09.01. 11:54:53
quart.blog.hu/2006/09/01/kispal_es_a_borz_original
Buda 2006.09.03. 00:23:25
smalladam 2006.09.03. 22:42:41
Syntax_Error 2006.09.05. 17:19:36