A 2001-ben alakult New York-i Scissor Sisterstől az esti koncertjük előtt mindenki kapott 7-8 percet, hogy feltegye kérdéseit, és idén nem menekütek el a Szigetről forgatásra hivatkozva. Az énekesnő, Ana Matronic azon nevetgél, hogy az egyik kereskedelmi rádió (Roxy) számára kell Jack Shears énekesnek egy bejelentkezést felmondania, amit tízszer ismétel meg, majd Császár Előd igyekszik rátukmálni a cd-jét a frontemberre. Mindezek előtt azonban Ana Matronic, Babydaddy és Paddy Boom válaszolt kérdéseinkre.

Index: Mennyire fontos nektek az, hogy jól nézzetek ki?  A tavalyi Sziget-fellépéseteket azzal az indokkal mondtátok le, hogy DVD-t forgattok, amin jól kell kinéznetek, igaz ez?

Ana Matronic: Ez nem igaz, azért mondtuk le a tavalyi fellépést, mert a repülésekkel voltak problémáink. Ha jól emlékszem, három repülőgéppel kellett volna utaznunk, ami közel negyven órát vett volna el az életünkből.

Babydaddy: Egyszerűen nem gondoltuk, hogy egy jó show-t tudnánk adni a közönségnek.

Ana Matronic: Nagyon fáradtak voltunk, és mivel nem tudtunk volna jó koncertet adni, ezért inkább megpróbáltuk menteni a zenekart. De most visszajöttünk!

Mit szóltok ahhoz, hogy Európában sokkal népszerűbbek vagytok, mint az Egyesült Államokban?

Ana Matronic: Ez nagyon jó, mert az európaiak okosabbak. Általában ez az igazság. Az emberek Amerikában nem akarnak megismerkedni új és furcsa dolgokkal. Bármilyen kihívást jelentő dologtól megijednek, míg az európaiak szeretik az új dolgokat. Az amerikaiak elfutnak attól, amiért az európaiak odavannak. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden amerikai ilyen, de elég konzervatívok.

Babydaddy: Egyetértek Anával, ha az európaiak kitalálnak valamit, igyekeznek azt rögtön kiaknázni.

Ana Matronic: Mindent az határoz meg, hogy mennyit tudsz eladni valamiből. Nekünk nem számít, hányat adunk el a lemezből, mi hatalmas lelkesedéssel készítjük őket. Nem is szeretném igazán tudni, hogyan osztályozzák az emberek a zenéket különböző kategóriák alapján.

Elárultok valamit az új albumról? Változtattok valamit az előzőhöz képest?

Ana Matronic: Most nem lesz a Comfortably Numbhoz hasonló szám, mindegyik a saját szerzeményünk. Két éve turnézunk, jobb zenészekké formálódtunk, ami teljesen természetes, ha sokat játszol. Most már úgy nézünk ki a színpadon, mint egy zenekar. Az első albumnak voltak olyan pillanatai, mintha néhány ember saját hálószobájában készítette volna. Minden egyes dal sokkal kirobbanóbb és gazdagabb lett.

Paddy Boom: Saját stúdiónkban dolgozunk, ahova a szabadidőnkben is lemehetünk. Nagy szerencsénk van, mert Babydaddy nagyon ért a számítógépekhez, így bármit meg tudunk csinálni. Nem kell figyelni az órát, hogy mennyit kell ezért fizetni. A kísérletezés szükséges a zenekarnak, de nem jó, ha a producer ott áll és számolja a stúdió óradíját.

Miért fordultok vissza olyan szívesen a nyolcvanas évek zenéjéhez, mitől különleges ez a számotokra?

Ana Matronic: Úgy gondolom, rengeteg népszerű zenét használunk minden időszakból. Az új albumon a huszas évek ragtime-ja, honkytonk és country is helyet kap, ami igazán meghatározta azt az évtizedet. A nyolcvanas években éreztük igazán, hogy magunkba szívtunk különböző zenei tapasztalatokat. Ekkor ébredtünk rá, hogy a világ megváltozott. A hetvenes és nyolcvanas években, különösen az elektronikus zenében, renegetegen kísérleteztek. Ez egy elbűvölő zenei világ volt. Szerintem a kedevenc zenekaraim mind a nyolcvanas években dolgoztak.

Art-pop banda vagytok?

Ana Matronic: Art-poposok a Talking Heads, Laurie Anderson vagy a Franz Ferdinand. Zeneileg ezeket okosabbaknak tartják, és vizuálisan is különlegesebbnek. Mi is nagyon figyelünk erre, de egyáltalán nem kell ezt olyan komolyan venni.

Paddy Boom: Ez nem olyan nyilvánvaló és közhelyes, mint a rock and roll kategóriája.