Kalapács Józseffel szerda éjjel,a Kalapács-koncert után ültünk le beszélgetni. Megdicsértük előtte a szegecses alkarvédőjét, és közösen elméláztunk azon, hogy ma már a szegecsek se a régik, az volt az igazi, amikor ő maga készítette a csuklószorítóit a cipésznél kapható kúpos szegecsekből, amiket eredetileg táskák aljára szántak.

Keményen lenyomtátok a koncertet, neked hogy tetszett?

Kalapács József: Nagyon nehéz így koncert után erről beszélni, nekem annyira más minden koncert, annyira pillanatnyi hangulatok befolyásolnak minden koncertet. Őszintén, itt a Szigeten általában mindig egy kicsit rosszabb szokott lenni. Például a fesztiválokon nincs az az igazi hangbeállás, mint egy saját koncerten, a másik meg az, hogy itt a Szigeten valami hihetetlen por van. Ma egy kicsit jobb volt, talán az elmúlt napok esőzései miatt, de itt általában iszonyú a por.

Irritálja a torkod?

Igen, de szerintem bárkinek.

Most látjuk, hogy nem is ásványvizet iszol abból az üvegből, hanem fröccsöt.

Elég híg fröccsöt.

Múlt héten Veszprémben teljesen véletlenül láttunk musicalt énekelni a borfesztiválon. Énekeltél ugye a Jézus Krisztus Szupersztárból...

Júdást, igen.

A Macskákból, az Evitából, István, a királyból és a Nyomorultakból. A régi, elkötelezett metálrajongók mit szólnak a musicalkarrieredhez? El kell ezzel számolnod?

Nem hiszem, hogy ezzel én elkurvulnék, olyan dolgokat énekelek, amik megérintenek, ami érdekel. Én ezt afféle felnőttkori infantilizmusnak tartom, tök szeretek ezekkel a dolgokkal eljátszani, amikor nem magamat hozom, hanem valakinek a bőrébe bújok bele. Nekem ennyi a színház, nagyon élvezem, nagyon szeretem, szórakoztat, de azért ezen kívül is nagyon sok mindenben benne vagyok. Idén Csíksomlyón mutattunk be egy új rockoperát A napba öltözött leány címmel, ami a csíksomlyói Szűzmária körül kialakult legendákat dolgozza fel. Koltay Gergely és a Kormorán zenekar szerezte főleg, és Koltay Gábor rendezte. A leggyengébb saccolások szerint százötven-kétszázezer ember nézte meg ezt az előadást.

Említetted, hogy most is mentek Erdélybe.

Igen, a Kalapáccsal már voltunk idén egyszer Erdélyben, a Székelyföldi Rockmaratonon, Székelyudvarhelyen, most pedig az erdélyi Daimler MC motorosklubnak a találkozóján lépünk fel.

Hogy súlyozod, hogy egy koncerten mennyi a Pokolgép és mennyi a Kalapács?

Meg van még az Ómen, meg a Hard, ezek a zenekaraim. Aszerint válogatok, hogy éppen milyen kedvem van, hogy éppen mit akarok elmondani a közönségnek. Pillanatok alatt lepörgetek fontossági sorrendeket, és aszerint.

Ma mi volt a mondanivaló?

Mindig sok mondanivaló van. De a legfontosabb, most hogy Székelyföld felé megyünk, az az érzés, ami mindig megérint, amikor Székelyföldön vagyok, az összetartozás érzése, hogy mennyire hihetetlen, hogy átmegyek egy fél országon, ahol nem beszélnek egy mukkot se magyarul, aztán egyszercsak megérkezek valahova, ahol mindenki magyar. Szoktam hallani másoktól, de nem tetszik, hogy sokkal magyarabb, ez hülyeség. Nincs olyan, hogy magyarabb, egyszerűen magyar. Nincs magyarabb annál, aki magyar. Magyar, és kész. Itt magyar, vagy ott magyar, bárhol magyar, az Amerikai Egyesült Államokban magyar vagy Új-Guineában magyar. Ha magyarnak tartja magát, és erre büszke, akkor magyar. Legyen az Tony Curtis vagy Johnny Weismüller.

Énekelted az Ítélet helyettet, ami egy majdnem húsz éves szám. Van még elátkozott nemzedék? Annak idején azt gondoltam, hogy én vagyok, de már nem érzem ezt.

Pedig az vagy. Arról van szó, hogy mi nevelt olyanná, amilyenné lettél. Amikor rossz dolgokat látok a világban, bűnt, gyilkolást, háborút vagy akár természeti katasztrófát, ami a leginkább elgyengít, az az, hogy amikor megszületik az ember, akkor egy ártatlan, romlatlan lény - aki pszichopata gyilkos lesz, az is -, és a környezete hat rá. Ez a felgyorsult, iszonyatosan zömök világ, ami körülöttünk van, az anyja nem ér rá foglalkozni vele rendesen, meg idegrendszere sincs hozzá, az apja a huszonnégy órából huszonhatot dolgozik, a fennmaradó semennyi az alkohollal telik. Az a csomó minden, ami körülöleli ezt a csecsemőt, az eljuttatja oda, hogy tisztességes, becsületes ember lesz, vagy pszichopata gyilkos. Egy felgyorsult, információhalmazokkal teli világban élünk, tele mérgekkel, gonosz, bűnös dolgokkal - amiket én is ugyanúgy fogyasztok, mint bárki más -, és hogy mikor kattanok meg teljesen... nem akarok, de mindenkinek megvan erre a lehetősége. Egy eléggé kemény világban élünk.

Mi fiatal fejjel ezt ebben a pár egyszerű szóban fogalmaztuk meg, pontosabban Nagy Feró, mert ő ennek a dalnak a szövegírója, bár ő meg belőlünk táplálkozott. Ez a dal azért örökérvényű, mert ma sem lett jobb a világ, még nehezebb, még kegyetlenebb. Az új lemezen van egy egyszerű, már a mai bölcsességünkkel írt mondat: "Az élet színpadán kegyetlen rendező az Úr, ha a pályán kívül játszanál, leszúr." Ezt még nem hallottátok, mert csak most fog megjelenni, valamikor októberben.

Utolsó kérdésünk: ha meghalunk, hol fogunk találkozni?

Pokol, menny? Egy Ómen-számot idéznék: "Miért nem vagyunk angyalok vagy ördögök, miért itt lakunk poklok és mennyek között, félúton eltévedve, nem tudjuk, miért idegen idelent ez a lét." Hát honnan a faszomból tudjam?