Azoknak az íróknak, akik biztosra mennek, van egy jól bevált módszerük arra, hogy az olvasóval elfogadtassák főhősük világnézetét. Ez a varázsösszetevő pedig a betegség. A legjobb, ha nem testi rokkantság, hanem szellemi hátrány sújtja a főhőst, lehetőleg valami olyasmi, ami kitaszítja az emberi társadalom szokásos szövetéből – beszédhiba, autizmus, idiotizmus, kóros szerencsétlenség - és a perifériára löki, ahonnan nézve minden vicces vagy érdekes, vagy hátborzongató.
Esetünkben a kóros gyűjtőszenvedély emészti fel a főhős életét, aki amúgy tökéletesen szánalomra méltó, jelentéktelen alak. Az élete is jelentéktelen, és az első oldalakon elbaltázott öngyilkossági kísérlete is jelentéktelen.
Évekig tévelyeg a szenvedély útvesztőjében, gyűjteményről gyűjteményre szédeleg – friss tehetségnek tartott francia írónk kéjelegve sorolja az abszurd hülyeségeket, amiket egyáltalán gyűjteni lehet. A gyűjtőszenvedély persze elvágja hősünket a normális emberek világától, nemi élete gyakorlatilag nincsen, a szülei zombik, aztán amikor egy jelvényversenyen egy szemét nem-szőke svéd (Óvakodj a nem-szőke svédektől!) lenyomja az ő tuti befutó „Nixon is the best” jelvényét egy szánalmas blöffel, akkor betelik a pohár, és sor kerül a fentebb említett szinte heroikus, ám sikertelen öngyilkossági kísérletre.
Egy idő után már azon kell röhögni, hogy ez a szerencsétlen barom már megint mibe nyúlt. Amikor aztán elhatározza, hogy megjavul, szürreális humorú, halványan idegesítő franciás tébolygásból afféle a „Boldogságtól ordítani” – féle amerikai-szerencsétlenkedős, helyzetkomikummal megspékelt, kínos elbaszottság-érzésbe fordul a főhős sorsa, vagy inkább az olvasó kedélye. Majd amikor főhősünk, Hector felfedezi felesége erotikus potenciálját, akkor valamiféle beteges, életigenlő fény dereng fel az amúgy barátságosan perverz szösszenet sorai közt, amely végül egy egészen bugyuta heppienddel csap arcul.
Konklúzió: idegesítő és francia. Eredetiben nyilván jobban ütnek a viccek, magyarul néha nem viccesek. Végig borzongással vegyes utálattal tekintünk az érzékiségre, a végén pedig feloldódunk benne, perverzióink megdicsőülnek. Gyerek lesz belőlük.
David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja
Fordította: Orbán Gábor
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006
2100Ft
